
Erdei Máté: mióta eszemet tudom, hivatásom a világmegváltás. Gyerekkorban kaptam diagnózist, ez magyarázatot is adott erre. Azóta AuDHD-ként küldetésemnek (és készségemnek) érzem, hogy megtaláljam a közös hangot azokkal, akik szintén küzdenének azért, hogy a környezetünk ne legyen olyan igazságtalan és kaotikus, mint most. Mégis elég különbözően gondolkozunk, működünk, de ahogy a mondás tartja: ”Az egység lényegi alapzata a dolgok közti különbségben van. Ha nem különböznének, nem lenne szükség egységre.” – Cabral
Efféle megfontolásokban gyökerezik az Autiszféra, aminek az ötlete az én fejemből pattant ki. Személyes célom, hogy megnőjön annyira, hogy megkerülhetetlen legyen nemzetközileg, ha valaki a hazai autikra és helyzetükre kíváncsi.
Van bölcsész és informatikus diplomám is, tehát mindenhez értek, ami nem kézzelfogható, de elengedhetetlen. Fürkészem az intelligenciát, legyen az természetes vagy mesterséges. Fétisem az építő jellegű vita, és ha sikerül összekötnöm embereket, akiknek találkozniuk kell. Mindezen témákkal kapcsolatban keressetek bizalommal!

Metykó Zsófi: Mivel az ember és a gazdaság működése egyaránt érdekelt, a marketing volt az első szakma, amit választottam magamnak, majd a Corvinus Egyetem elvégzése után a telekommunikációs szektorban kezdtem igazi „multis” karrierbe, és működtem is többnyire sikeresen a pályám első 15 évében. Ma már tudom, hogy az ADHD-m az iparág dinamizmusához, az autizmusom pedig a multis folyamatokban való sikeres működéshez passzolt, és nagyon sok hasznos dolgot tapasztaltam és tanultam meg a többségi társadalom működéséről ezen az úton.
Hiába tudtam mindig is, hogy a működésem a többséghez képest más, néha talán furcsa, de csak 36 éves koromra, rengeteg keresgélés és önismereti módszer kipróbálása után merült fel a neurodivergencia és kaptam autizmus és ADHD diagnózist is. Nagyjából egy év emésztést követően úgy döntöttem, hogy én mindenkinek el fogom mondani, akinek csak tudom, hogy én autista ADHD-s vagyok, ez így is nézhet ki, ilyen is lehet kívülről, olyan is lehet belülről, ahogy én mesélem. Szeretném, ha minél több érintett magára tudna ismerni, és önmaga működéséhez kulcsot kapni, és szeretném, ha a többségi társadalom minél nagyobb része és minél több szervezete nyitottan tudna hozzánk állni és velünk együttműködni.
Ezért 2024-ben megalapítottam a DiversityLab-et, amely keretein belül neurodivergens embereket támogatok a többségi társadalomban való beválásban, és vezetőkkel, szervezetekkel dolgozom együtt inkluzív működés kialakításán. A munkámban támaszkodom a multis karrieremben szerzett vezetői tapasztalataimra, a coaching és mentoring végzettségem módszertanára és a Skillyvel közösen tartott workshopjaink és szemléletformáló előadásaink anyagaira is.
Szintén neurodivergens férjemmel két kisfiút (és még egy kutyát is!) nevelünk, nagyon eltökélten és sokszor minimális sikerrel igyekszünk az együttélés során egyszerre mindenki szenzoros és idegrendszeri igényeit figyelembe venni.
Az a célom, hogy minél több autista, neurodivergens ember tudjon a saját idegrendszerének ismeretére lehetőségként és nem akadályként tekinteni, és a világban és az életében kompetens, teljes értékű, méltó szerepet betölteni. Ehhez szintén célom, hogy ma a többségi idegrendszer igényeihez készült terek, folyamatok, szabályok, épületek, közösségek, vállalatok és szervezetek elérhetővé váljanak minél többféle ember számára, és képesek legyenek a kisebbségi igényeknek is megfelelni, hogy társadalomként (ismét) legyen lehetőségünk a lehető legkülönfélébb emberekkel csapatként együttműködni.

Nyilas Gábor vagyok, informatikus mérnök és okleveles közgazdász, szabadúszó vállalkozó.
Jelenleg szoftverfejlesztési projektek vitele mellett, programozó és tesztautomatizáló képzéseket tartok, valamint junior szoftverfejlesztőket mentorálok.
Korábban dolgoztam multinacionális vállalatoknál több IT munkakörben is. Voltam csoportvezető, ahol többek között az új kollégák interjúztatásáért és felvételéért is feleltem. Így ismerem, mire „vadásznak” a cégek, hatékonyan tudok jelölteket állás-pályázatok kapcsán mind soft- mind hard skillek terén támogatni.
Az autizmus világába egyik gyermekem érintettsége kapcsán lassan egy évtizede csöppentem. Feleségemmel, Judittal, immár több, mint 3 éve közösen üzemeltetjük az ASDi Vár oldalait, illetve az AspiGyerek webáruházat, ami máig az egyetlen hazai webshop, amin keresztül autista gyermekek számára lehet személyre szabott vizuális támogató eszközöket rendelni. Judit a weblapok tartalmi oldaláért, illetve a Facebook posztokért felel, jómagam pedig a technikai hátteret biztosítom és a pénzügyi adminisztrációt végzem.
Nemrég felmerült a saját autizmusom, amelyet egyelőre öndiagnosztizált formában tudok magaménak.
Célom, hogy szakmai tudásommal, informatikai mentori tapasztalatommal segítsem az AutiSzféra kialakuló közösségét, melynek első lépése jelen weboldal megkonstruálása.

Nyilasné Groma Judit vagyok, az ASDI-vár és az Aspigyerek webshop megálmodója, pedagógus, autista és ADHS-s gyermekek ADHD-s édesanyja.
Mióta tudom, hogy egyik gyermekem autista, folyamatosan képzem magam és ahol lehet, segítem információval a szülőtársakat, önkéntes munkával pedig a családokat támogató alapítványokat.
Az ASDI-vár „kényszerből” született, ahogy a webshop is. Szülőként olyat szerettem volna, ami nem volt. Így hát férjem támogatásával létrehoztuk, hogy ne csak a saját családunknak, hanem minél több más autista gyermeknek és családjainak – pedagógusainak segítsünk.
Bár élő tapasztalatom az 1-es támogatottsági szintű autista gyermekekkel és az őket ellátó rendszer hiányosságaival kapcsolatban van, igyekszem sok olyan angol és magyar nyelvű oldalt követni, ahol egyrészt autista felnőttek mesélnek saját megéléseikről, amiből sokat lehet tanulni, másrészt 1-es támogatottsági szintű autista felnőttek mesélnek életükről 3-as támogatottsági szintű gyermekeikkel.
Mivel nem vagyok autista óriási megtiszteltetés számomra, hogy az Autiszféra alaptó tagja lehetek. Célom, hogy úgy támogassam az autista felnőttek érdekvédelmi munkáját, hogy a mostani gyerekeknek már ilyen jellegű közössége is legyen, mire felnőnek és összefogva, egymást támogatva képviseljék azoknak az autista embereknek is az érdekeit, akik saját maguk ezt nem tudják megtenni.

Reed Zsuzsi vagyok, a Budapest első neuroinkluzív kapcsolódási terét és közösségi irodáját működtető Kisvilág Alapítvány [www.kisvilag.org] megálmodója és jelenlegi vezetője. Az alapítvány elsősorban speciális igényeknek megfelelő, biztonságos teret nyújt és programokat szervez a neurodiverzitás értékeit elfogadó, érintett vagy érintetteket nevelő, segítő felnőtteknek. Emellett fontos küldetésünk, hogy munkánkkal a Kisvilág falain túl a nagyvilágot is élhetőbbé, elfogadóbbá tegyük. Utóbbi keretein belül konzultációval, érzékenyítéssel és workshopok szervezésével segítjük az érdeklődő vállalatok, szervezetek neurodivergens akadálymentesítési folyamatainak kidolgozását és a neurodiverzitás szempontjainak érvényesítését DEI és CSR stratégiájukban.
Az egyetemi oktatás világából érkeztem a civil szervezetek és a fogyatékossággal élők, neurodivergens felnőttek világába. Az Autiszférába kutatói múltamat, személyes AuDHD érintettségem tapasztalatait és civil lelkesedésemet hozom.
Nagy örömmel, őszinte nyitottsággal és érdeklődéssel tanulok az itt összekapcsolódó partnerektől, szakemberektől és hozzátartozóktól—de elsősorban más érintettektől.
Semmit róluk nélkülük – semmit rólunk nélkülünk.
